75 éves a Jaguar
2010. September 27. | Mate| 3 hozzászólás » | |
A Jaguart 1922 szeptember 11.-én alapította két motor rajongó fiatalember, William Lyons and William Walmsley. A cég Swallow Sidecar Co. néven kezdte meg működését, és oldalkocsikat készített mind katonai, mint civil célra.

1927-ben készítették el első személyautójukat, az Austin Seven alvázra épített Austin Swallow-t. A hét lóerős autó jóval sportosabban nézett ki, mint az alapját képző Seven, így a blackpooli üzem 12 autós heti kapacitása nem volt elegendő. Épp ezért 1928-ban Coventry-be költözött a gyár, nevét pedig SS Cars Ltd.-re változtatta.

1935-ben nem máshol, mint a londoni Mayfair Hotelben mutatták be a Jaguar SS 100 Saloont, mely az első autó volt, amit hivatalosan is Jaguarnak hívtak. 2.6 literes felülvezérelt sorhatos motorja 100 lóerőt termelt, így a Jag 13.5 másodperc alatt elérte a százas tempót, a végsebessége pedig átlépte a hajmeresztő 150 km/h-s álomhatárt. Mindössze 314 készült belőle.

Mikor 1940-ben az utolsó SS 100 is legördült a szalagról, a gyár hadiüzemre állt át, oldalkocsikat és repülőgép alkatrészeket gyártva. A háború után Jaguarra változtatták a nem túl szerencsés SS nevet, majd dolgozni kezdtek a mai napig egyik legszebbnek tartott autójukon, az XK120-on, melyet már Jaguar motorral szereltek. Az 1948-as bemutató után versenygyőzelmeket aratott a 120 mérföld/órás sebességre képes autó, az XK motor pályafutása pedig egészen 1992-ig tartott.

A C-Type ugyan az XK120 technikáján alapult, ám áramvonalas karosszériája és tuningolt motorja egyértelműen a versenypályákra készült. 1951-ben egy C-Type nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt. Eleinte 205, majd 220 lóerőt sikerült előcsalni a motorból, ám 1952-ben mégsem lett sikeres a versenyautó, mivel egy tervezési hiba miatt hajlamos lett a túlmelegedésre. A következő évben aztán kiköszörülték a csorbát, egy újabb hatalmas győzelemmel.

Közben persze a sima XK120 is aktív életet élt, a képen épp a Mt. Washington Hill Climb-on.

A C-Typeot a sok szempontból forradalmi D-Type követte, melyen már a későbbi E-Type formavilága is felfedezhető. A D-Type három egymás követő évben is győzni tudott Le Mans-ban, 1955-től 1957-ig.

Tévedés azt gondolni, hogy csupán a könnyű kétüléses Jaguarok versenyeztek. A képen egy 1956-os Mark VII M látható, a Monte Carlo Rally-n.

1957-ben a Jaguar kiszállt a versenysportból, így ott álltak sok fölösleges D-Type karosszériával. Gyorsan utcaivá alakították őket, megalkotva az XK-SS-t. A 25 elkészült példányból 9 elégett, így mindössze 16 maradt fenn. Az egyik Steve McQueen tulajdonát képezte. Nem véletlenül.

1957-ben elkészült a D-Type alapjaira épülő E-Type első prototípusa, ám az autó tesztelése után a gyár az újratervezés mellett döntött. A következő prototípusra, az E2A-ra három évet kellett várni.

1961-ben a New Yorki Autószalonon bemutatták az E-Type-ot, minden idők leghíresebb Jaguarját. Enzo Ferrari annyira meglepődött, hogy gyorsan a világ legszebb autójának nevezte. Ez pedig több, mint elég a legendává váláshoz.

15 év alatt 70000 E-Type készült. A legtöbbet Amerikába exportálták.

Az E-Type, köszönhetően versenyautós DNS-ének, igen sikeres volt a tengerentúli futamokon is. A hatvanas évek izomautóinak volt mit tanulniuk a gyönyörű E-Type-októl.

A gyár már jó ideje kacérkodott egy V12-es motor gondolatával. Ennek eredményeképp született az XJ13. A karosszéria alumíniumból készült, mindössze egy példányban. A projekt 1966-ban leállt.

1968-ban a cég bemuatta luxus limuzinját, az XJ6-ot. Az XJ széria a mai napig gyártásban van.

1975-ben az XJS átvette a stafétát az E-Type-tól. Mivel ez az XJ6-ra épült, közel sem volt olyan sportos, mint elődje. Hatalmas V12-es motorja sem vonzotta a vásárlókat az olajválság küszöbén. Idővel csiszoltak rajta, de az E-Type-ot sosem pipálta le.

A Jaguar a nyolcvanas évek közepén tért vissza a versenysportba, eleinte főleg beszállítóként. Az XJR projekt főleg Amerikában aratott sikert.

A kilencvenes évek elején a Jaguar elkészítette talán legőrültebb autóját, az XJ220-at. A tervezett V12 helyett a gyár első V6-os motorját rajták bele, két turbóval felszerelve. Ez elég volt 545 lóerőhöz, és ahhoz, hogy az XJ220 két évig a világ leggyorsabb utcai autója legyen. Teljes gazdasági csőd volt, így összesen 281 készült belőle.

1996-ban kijött az XK8, a gyár első V8-as motorjával.

A 2001-es X-Type egy újabb csúfos kudarc a gyár történetében. A Jaguar a BMW 3-as szériájával akarta felvenni a versenyt, ám mivel ekkor már a Ford tulajdonában volt, a végeredmény egy csúnya, lassú, és iszonyú drága Ford Mondeo lett. Szomorú.

Az X-Type-ért való vezeklésként értékelhető a 2006-os XKR, mely pontosan olyan volt, amilyennek egy Jaguarnak lennie kell. Fény az alagút végén?

A legújabb gyermek, a jelenlegi XF azt mutatja, a gyár kint van a gödörből. Szép, elegáns, gyors, kényelmes. Egy Jaguartól ezt várjuk el. Remélhetőleg a jövőben sem térnek le az ösvényről!

Addig is további gyönyörű 75 évet kívánunk!
( Forrás: Wired )
Tags: 75 years, birthday, british, jag, jaguar, sportscar, ss cars, stipistop














2010. September 27. | 19:55
Már vártam, nem csalódtam bennetek :) Nekem személyszerint a kedvenc britt autómárkám, tökéletes átmenet a Rolls Royce-ok eleganciája és a Lotusok sportossága között, de nem unalmas. Van valahol egy kiskönyvem az összes Jaguar modellel valahol a 2000-es évek elejéig németül, rám is jött hogy elő kéne keresni, mert biztos hogy rengeteg érdekesség kimaradt :)
2010. September 27. | 20:03
Óóóóh a Jaguar. Nem mernék venni egyet, de a személyes kedvencem az XJ sorozat, abból is a 79-es, aminek még olyan egyenesen álló helyes kis helyzetjelző lámpája van. Szuper, hogy megcsináltad ezt a bejegyzést. (misi)
2010. September 27. | 20:13
Nagyon jó poszt !
Nem ünneprontásból, no meg ugye izlések és pofonok, de nekem az XF nem jön be.
Olyan egyen tucat plasztik fizimiskája van.
De az öregebb vasakat nagyon csípem.