F&M Vulca S : Identitászavar
2010. June 25. | Mate| 7 hozzászólás » | |
Az éremnek két oldala van.
A fényesebbik egy 27 éves magyar formatervezőről, Tárnok Zsoltról szól. Neki pár évvel a BME elvégzése után megadatott az, ami a designerek többségének csupán álom : megalkothatta saját sportautóját. Igaz, büszkesége nem lesz sűrű látvány az utakon. A Vulca S-ből összesen tíz példány készül, mind egyedi specifikációk alapján, kézzel, az olasz Faralli & Mazzanti műhelyében.
Eddig egyetlen autó készült el, azt mutatta be most Budapesten a Concorde Alapkezelő zrt. Őket azért említem meg, mert személy szerint nagyon örülök neki, hogy egy cég ilyen hazai projektek támogatására költi el a reklámköltségvetését, ingerszegény TV reklámok helyett. Cserébe Zsolt és az F&M nekik is tervezett egy Vulcát, a Concorde Editiont. Ez még csak papíron létezik, és V8-as motorja, fehér fényezése, valamint klasszikusabb beltere különbözteti meg az S-től. Elméletileg csak magyar megrendelők számára lesz elérhető, így kiváncsian várom, elkel-e majd.
Ez az egy már elkelt, vigyáznak rá, mint a hímes tojásra:
A rendezvényre az Ybl Palota udvarán került sor, és egy rövid táncos bemutatóval kezdődött, melyben a lány ügyes volt, igazán jól grimaszolt, ám a srác engem egy bespeedezett pékre emlékeztetett. Részletkérdés.
Durcás balettos és a breakelő pék:
Ezt követte a leleplezés pillanata. Az emeleti irodák dolgozói már ezen a ponton is egész jól szórakoztak.
Íme a Vulca S:
És az extra közönség:
Ezek után Zsolt röviden ismertette a designt, mi sajtósok pedig körbejártuk a Vulcát.
Az első tervek és a gyártás között alig másfél év telt el:
A Vulca S egy 2+2-es luxus GT, 5.8 literre fúrt V10-es BMW motorral, (és nem 6 literessel, ahogy a sajtóanyagban megkaptam!) .
Bár nem hangoztatták túlzottan, ám a főbb alkatrészek mind a BMW-től származnak, csakúgy mint a Morganekben vagy a Weismannokban.
Szebben is fel lehetett volna ragasztani:
És akkor nézzük az érem másik oldalát. Az, hogy a Vulca szép-e, szubjektív dolog. Engem speciel nem fogott meg különösebben, sőt, az volt az érzésem, hogy minden részletét láttam már valahol, de a visszajelzések pozitívak, és különben sem számít. Gyors és exkluzív, ezért van rá kereslet.
Dinamikusságot sugall:
Azt viszont nem tudom megérteni, hogy egy 107 millió Forintos autó, egy ultra exkluzív olasz GT hogy lehet gagyin összerakva. Bizony. Gagyin. Az, hogy kézzel készült, elvileg azt kéne hogy eredményezze, hogy jobban néznek ki a részletek, mint egy sorozatgyártású autónál. És ez a karosszériára igaz is. Szépek az ívek, látszik a hozzáértés. Ám az összeszerelést minél tovább nézi az ember, annál több hibát talál a kivitelezésben. És ne gondolja senki, hogy direkt kerestem. Abszolút nem számítottam ilyesmire.
Egymásra szegeződnek a tekintetek:
Nézzük hát a feketelistát, aztán majd az olvasók eldönthetik, hogy szőrszálhasogatás-e.
Az ajtón a gumi még jóindulattal sem passzol:
A plexi és a karosszéria közti gumi lehet hogy szigetel, de nagyon csúnya:
Az az index visszajelző mégis hogy néz ki? Technika óra első osztály:
Itt a fóliát nem sikerült rendesen odaragasztani, így telement homokkal:
Ez a hajlított kempingágy maradvány a csomagtartó zsanérja:
Az öltések és a ragasztás minősége elfogadhatatlan a kategóriában:
Nem az a baj, hogy még nincs kész a kulcstartó:
Két okból indentitászavaros a Vulca S. Egyrészt nem figyeltek a részletekre, ami rendben lenne, ha ez egy vérbeli versenyautó akarna lenni. Egy TVR-nél örül az ember, ha csak ilyen elnagyolások vannak. Ám ez nem az. Ez egy luxus coupé. Így már nem fér bele. Húsz éve lehetett ilyet csinálni. A Ferrarik, Lamborghinik sem voltak jobbak. Sőt..
Pedig a külső részletek szépek:
Az önellentmondás a beltérben folytatódik. Mit keres egy luxusautóban a versenyautóba való digitális kijelző?
És pláne miért van a középkonzolon?
Persze ez utóbbi lehet az arab tulajdonos kívánsága is, ki tudja? Mindenesetre a Vulca S versenyautónak kövér, luxusautónak meg topis. Ez viszont pontosan nullát vesz el Zsolt érdemeiből. Mindenképp örülök, hogy létezik a Vulca, hiszen hazai siker, annak is örülök, hogy élőben is láthattam, remélem a következőnél sikerül kikozmetikázni ezeket az érthetetlen trehányságokat.
A tervező:
A vége felé az egyik fotós épp a rendezvény szervezőit szidta indulatosan, amiért az Ybl Palotát választották helyszínül, mert “így az épület minden képen tükröződik”.
Addig persze nem jutott el az öreg gondolatmenete, hogy az autó valószínűleg nem ázhatott meg, ami jelenleg nem kis kihívás ebben az országban, és így fedett helyen voltunk, természetes fénnyel. Magamban gondoltam egyet s mást a hapsiról, majd megittam egy üveg Peronit, és hazabandukoltam.
[ Fotók : Warner Bros. (Kétarc);F&M (műhely); és Petrány Máté ]
Tags: autó, bmw, car, design, egyedi, F&M, Faralli, formatervező, limitált, luxus, Mazzanti, olasz, prototípus, sportscar, stipistop, Tárnok Zsolt, v10, vulca, vulca s





















































2010. June 25. | 09:34
Szeretjük az ilyen bejegyzéseket. :)
Belülről kegyetlen gány ez az autó. A digitális műszer, mint a raliautókon, a középkonzol elemei akár egy új Fiat Bravoból is származhatnának, a váltót csak oldalról lehet fogni(?), a kormány sem kerek, de még nem is szép.
Kívülről pofás, oldalról hülyén néz ki a hátulja, olyan mint ha kicsi lenen a kerék abba az ívbe.
De presztizs szempontjából jó, Magyarországnak is.
A poszt is jó volt.
2010. June 25. | 10:36
Hát tiszta gagyi,de legalább magyar .De lehetne kicsittletesebb mert ugy nézki mint egy Astonmartin KINOS
2010. June 25. | 13:26
Nem akarok rosszmájúskodni, de hazudni sem…szerintem ronda. Engem a discovery-n látható chop shop autóira emlékeztet.
2010. June 25. | 16:50
niVek, a hiba nem benned van, nekem is az jutott róla eszembe, a piros szar, amit homasitából szereltek fel.
Azon is pici kerék van, háznyi kerékjárattal.
De mint látod, a műsorban mindenki istenítette, így erre is lehet valakinek kereslete.
2010. June 25. | 17:23
Nekem összességében bejön, bár az egyértelműen látszik hogy több autóból szedtek össze a design részeit, itt egy kis AC, ott egy kis TVR, amott meg egy kicsi Porsche, de ez abban a kategóriában amiben indul szerintem abszolút megfelel, nem a Ferrarik és a Lamborghinik az ellenfelei, hanem azok a kis cégek által kis példányszámban gyártott gyűjtői autók amikből a brunei szultán garázsában is “csak egy” lapul. Ha el tudják adni mind a 10 darabot szerintem az már rendkívűl jó mérce mind a designernek mind a gyártónak, azt hogy néhol kicsit gagyibb meg betudhattjuk annak hogy olaszok szerelik össze.
2010. July 2. | 00:12
bespeedezett pék xD
vagy bestólozott, mi? :D
2010. July 4. | 08:48
Juj. Elsőnek nem rossz, de mindjárt gyártani? És nem csak a bele csunya, hát senki sem szúrta ki a bmw fényszórókat, amire csak rá van húzva ez a két likas műanyag sárvédő?
Erre gondolok: http://stipistop.com/blog/wp-content/uploads/2010/06/Vulca-S-T%C3%A1rnok-Zsolt-FM-V10-33.jpg