Tóba zuhant Bugatti mentése… 70 év után.
2009. July 17. | Misi | 10 hozzászólás » |
|
Gyönyörű történet került felszínre a Lago Maggiore iszapos mélyéből. Egészen pontosan 50 méteres mélységből. A sztori kicsit ködös, de a lényeg valahogy így foglalható össze:
A huszas évek vége felé 3 Bugattit importált egy kereskedő Svájcba. Kettőt közülük át is vett tulajdonosuk, a harmadik gazdája azonban eltűnt. Az autó (egy T22 Brescia Modifiée) komolyabb összegre rugó import-vámját pedig nem fizette meg a kereskedő. Sokéves várakozás után a szigorú (ám lassú) Svájci hatóság úgy döntött, hogy példát statuál… az autót lefoglalták, és a Maggiore tóba taszították. Mindez 1937-ben történt.
A kiemelés izgalmas pillanata. 70 év telt el, mióta utoljára érintkezett a levegővel:
Az autóról Bugattis körökben már 1967 óta tudtak… ekkor talált rá ugyanis egy búvárcsapat. Most vasárnap, július 12-én hozták ismét felszínre több mint 70 év után. A korábban 15 méteres mélységben fekvő autó az évek folyamán egyre beljebb és mélyebbre csúszott a tóban, míg végül 50 méteres mélységben pihent meg. Szerencsére… ugyanis ebben a mélységben az iszap, és a sötétség igen jó állapotban konzerválta a Bugattit. (A tó legnagyobb mélysége egyébként eléri a 370 métert, de ezt csak az info-freak olvasóink kedvéért jegyezzük meg.)
A tervek szerint az autó komplett restauráláson esik majd át, majd a Damiano Tamagni alapítvány fogja árverezni… hogy ők kicsodák, azt nem sikerült kiderítenünk.
Büszke búvárok a roncs mellett:


photocredit: meinklassiker.com
A partra emelés közvetlen pillanatai. Nem látszik a felvételen, de a kerekekben még a 70 évvel ezelőtti levegő volt… nyomás alatt. Az egyik kerék röviddel a kiemelés után a napon el is durrant.
És így nézett ki eredeti formájában a Bugatti T22 Brescia Modifiée modellje. További képek itt találhatóak róla.


















2009. July 17. | 14:58
az “igen jó állapot” jelzőt én finom túlzásnak érzem.. Gyakorlatilag semmi nem maradt belőle amit restaurálni lehetne
2009. July 17. | 15:03
Helo Cérnagéza. Nézd, ez nézőpont kérdése. Szeintem egy év múlva, amikor elkészülnek vele, meg leszünk lepve. Ahhoz képest hogy 70 évet volt víz alatt, nincs rossz állapotban. Na de nem akarok döntnök lenni… én is csak annyit látok, mint te. Lehet hogy igazad van. Remélem lesznek képek hamarosan a restaurálásról. Misi
2009. July 17. | 16:33
Aztán majd megy fel a használtautó.hu-ra, mint nemdohányzó garázsban tartott hölgy tulajdonostól :)
2009. July 17. | 17:21
:) hülye
2009. July 17. | 19:58
Hát nem szeretnék nagyon kukacoskodni, de a képen szereplő autó és amit kiemeltek nem ugyanaz. A biliéknek csapott segge van és emelt sárvédője, és a kereke is nagyobb. Ennek hossu szivar segge van és kereket körbefogó sárhányóive, + látszik a küszöbön valami lamellázás is és a tengelytávja is nagyobb.
2009. July 17. | 23:28
Ami igazán lényeg az az, hogy ennyi idő elteltével is felismerhető a formatervezés és mivel egy Bugattiról van szó kár lenne veszni hagyni az igazi veterán értékét.
Minden bizonnyal majd a gyártó is besegít valamilyen formában a restaurálásba.
Mindazonáltal örülök személy szerint, hogy nem hagyják kárba veszni az értéket és a nevet sem, ezért én csak gratulálni tudok a búvároknak és minden közre működőnek.
2009. July 18. | 12:19
Szia Aircooled.
Teljesen igazad van. Illetve :)… szóval ez ugyanaz a sorozat szerintem, csak egy másik modell. A huszas évek végén a Bugatti szerintem még messzemenőkig testreszabott autókat gyártott, persze bizonyos modell kötöttségek mellett. A far rész valóban teljesen más, de a kocsiszekrény és a sárvédők és a korszak ugyanaz. Ezzel együtt nagyon jó és helyes, hogy szóltál… én példéul nem voltam elég alapos, és észre sem vettem a különbséget.
Kössz a kommentet, meg a tiédet is Fecó.
2009. July 20. | 19:10
Én úgy tudom, hogy ezt nem fogják restaurálni (nem is lehetne már annak hívni, hisz nem sok maradt belőle, ez már újragyártás lenne inkább:-) ), sőt már el is lett adva valakinek ez a gép.
Azért én szívesen nézegetném a kertben ilyen állapotban is…!
2009. July 21. | 10:27
Csisz, akkor te többet tudsz mint mi. Van valami forrás? Szívesen javítanám a cikket, ha van.
2009. July 21. | 16:03
http://www.autoevolution.com/news/1925-brescia-bugatti-found-in-swiss-lake-8640.html
No szóval, csak el fogják adni az általatok említett aukción, még nem történt meg. :) Csak utánajártam, mert gyanús lett, hogy ezt az autót valaki restaurálni szeretné, nem lenne értelme szerintem, hiszen még ezt sem lehet, pedig ennek még full autó formája van:
http://www.allpar.com/history/auto-shows/time-capsule.html