CriCri, a világ legkisebb repülőgépe

2009. March 26. | Misi Szólj hozzá! »

Találóbb lenne egyszerűen “légirobogónak” hívni, de hát nem ez a neve, úgyhogy hívjuk mi is csak CriCri-nek. Kiskoromban medzsózás vagy repcsizés közben mindig arra gondoltam (szerintem nem egyedül), hogy milyen jó lenne, ha beleférnék a kisautóimba, kisrepülőimbe. Ha csettintésre összemennék pirinyóra.

Hogy Michel Colomban is ebből az álomból kiindulva építette -e meg a CriCrit még 1971-ben azt nem tudom, de lényeg, hogy megépítette. Olyan repülőgépet akart csinálni, ami nagyon kicsi, kétmotoros, gazdaságosan építhető (akkori pénzben ne kerüljön többe 1000 dollárnál a két motorral együtt), olcsón üzemeltethető, és!!! : amivel akrobatikázni is lehet.

Egy ilyen megbízástól a mai napig zavarba jönne bármelyik repülőgépgyártó… Michel azonban nem ilyedt meg ambíciózus elképzelésétől, hanem munkához látott.

1500 munkaórával később eljött az ideje a próbarepülésnek, a gép Michel lányáról kapta a becenevét.

Utánfutóval együtt… ennél jobb hétvégi programot nehéz elképzelni.  

Az első repülést Robert Buisson hajtotta végre 1973 júliusában, Párizs mellett. A gép 8 másodperc alatt 100 kilóméteres sebességet ért el, és máris levegőbe emelkedett.

36 évvel az első repülés után a CriCri a mai napig élő legenda, és mivel konstrukciója kortalan, valószínűleg sokáig az is marad még.

Jelenleg közel 150 CriCri repül a világ minden táján, különböző motorokkal. A legtöbb gép Franciaorszában van, második helyen az USA áll 20 géppel, őket követi Anglia, Németország és Kanada. Közép és Kelet Európában sajnos nem nagyon tudni róluk.

Egy régi modell puritán belső tere… légzsák és biztonsági felszerelés nincs ugyan, de a tank ( ha robban ) elsőként a pilóta fejét szakítja le a nyakról. Humánus.  

A legtöbben azért szeretnek bele, mert mesebeli, ultrakönnyű, viszont komoly erőt képvisel… minden szempontból. A legkomolyabb az, hogy a mérete és az ára ellenére is képes a műrepülésre, amit más gép ebben a kategóriában nem nagyon mondhat el magáról. 

Ami még nyilván minden olvasót izgat, az a gép ára. Nehéz megmondani, mert nem sok eladó darab van, de 10.000 és 25.000 dollár közt mozognak, a KIT formától a kész, berepült darabig.

Ezek után már csak azt lenne jó tudni, hogy akad -e valaki, akinek idehaza áll egy a garázsban vagy a hangárban. Borzasztó szívesen megnéznénk.

Az alábbi képeken Nicholas Charmont látható, aki két darab AMT Olympos trubinára cserélte a propelleres motorokat. Az AMT nagy teljesítményű modellrepülőgépekhez gyárt motorokat… ez a két legnagyobb motorjuk. Ennek a gépnek a súlya 170kg, 240 kilóméteres csúcssebességet ért el, és az is kiderült, hogy egy motorral is tud repülni, akár 160kmh-val. Elképesztő adatok ezek.  

A sugárhajtású modell repülőkről kölcsönzött hajtóművek nagyon vagányan állnak a CriCrinek.

Váš prohlížeč nepodoporuje Flash stáhnětě jej.

 

Váš prohlížeč nepodoporuje Flash stáhnětě jej.

 

Én is büszkén pózolnék…

Mikroorganizmus…

Érzésre olyan lehet, mint kövér gyereknek a mosógépben…

Ez már a propelleres modell, modern elektronikával.

Módosítom a mosógépes hasonlatot… olyan mint aranyhalnak az akváriumban.

Egy másik büszke tulajdonos.

És egy harmadik…

Sokan megelégszenek az alapműszerekkel, de van aki a hightechre utazik, és beszerel mindenféle modern kütyüt.

Így is lehet szállítani, sőt: gondolom nekifutásból fel is lehet kapni az orrát, és akkor repülő rajtot vehet a gép?

Tóvábbi CriCri linkek itt.

_ _ _ _
TETSZETT EZ A CIKK? AKKOR EZEK IS FOGNAK:

Verne Gyula ihlette csodálatos RC modellrepülő

Emberszállító minigőzmozdony

Minek ide futómű, ha úgyis van két lábad?

_ _ _ _



Szólj hozzá