Néhány napja kezdtem hozzá ehhez a régen halogatott cikkhez a PLAYMOBIL-okról.
Borzasztóan jó emlékeket ébreszt bennem a játék, és arra gondoltam, összeszedem az összes “jármű-vonatkozású” játékukat egyetlen, közös helyre.
Minden fiatal apuka okulására, mert a PLAYMOBIL jó játék, amitől biztosan nem pisilnek be a gyerekek álmukban, és nem gyilkolják meg osztálytársaikat 17 éves korukra. Persze a kérdéskör ennél kissé összetettebb, de ebbe most ne is menjünk bele.
A cikk pikantériája – ha lehet ilyen szörnyen szerencsétlenül fogalmazni – hogy ma reggel vettem észre egy február másodikai sajtóközleményt, melyből kiderül: éppen néhány napja halt meg 79 éves korában Hans Beck, a Playmobil alapító atyja.
Hans Beck, a PLAYMOBIL kitalálója:

(idézem az indexet):
Beck halálát a játékot gyártó német cég jelentette be hétfőn.
A népszerű műanyag bábukat 1974-ben kezdték árulni, és már több mint kétmilliárd darabot adtak el belőlük. Beck három évet dolgozott a figurákon.
Eredetileg spórolásból bíztak rá egy új terméket, mert az 1971-es olajválság után a Brandstatter cég olyan játékot akart, amihez kevesebb műanyag kellett, mint korábbi termékeikhez. A figurákat eredetileg csak kiegészítőnek szánták különböző járművekhez, de végül ezek a figurák váltak a fő termékké.
Beck 1999 tavaszán vonult nyugdíjba, miután kiképzett egy tervezőcsoportot a Playmobil továbbélésére. A 2000-es hamburgi világkiállítás német pavilonjában ott volt a szobra a száz meghatározó német személyiséget megörökítő szoborcsoportban.
Úgyhogy ez a cikk neki állít emléket.
Szóval: Ott kezdjük, hogy ha Magyarország, akkor nem PLAYMOBIL, hanem SCHENK. Márkanév ez is, kacifántos, magyarosan szocialista történettel. SCHENK Károly volt ugyanis az az élelmes vállalkozó, aki 1978-tól kezdve – jogsértő módon -elkezdte gyártani a Playmobil figurák egzakt mását.
Megköveznünk mégsem kell őt, hiszen ha ő nincs, akkor nincs magyar Playmobil sem, ha pedig nincs magyar Playmobil, akkor nincs rajongás az eredetiért sem. Márpedig… mint mondtam, a PLAYMOBIL jó játék, kár lett volna nélküle felnőni.
Schenket végül 1996-ban utasította a bíróság a forgalmazás megszüntetésére… készleteit további néhány hónapig még értékesíthette. Ezzel együtt éppen az imént találtam eredeti SCHENK várat a Vaterán, úgyhogy ki tudja… lehet, hogy a gyártás “fusiban” még mindig folyik.
De a cikk nem SCHENK-ről szól, hanem elsősorban azokról a PLAYMOBIL készletekről, amelyek a való világ járműveit adják a gyermekek fantáziadús kezébe. A sok szöveg helyett jöjjenek a játékok… ha van kéznél gyerek, őt is tessék a kompjuterhez ültetni; élvezni fogja.
Mi mással indíthatnánk, mint a jó öreg betonkeverővel, minden fiúk legszebb álmával… a kukásautó után természetesen.

A régi stílusú vontatható mérnők iroda, v. munkásszállás.
És a modernkori megfelelője, az építésvezető konténer-szállása.
Mini exkavátor.
Daru. Kihagyhatatlan a gyerekkorból, főleg mivel a valószínűségszámítás szerint 0.0001 % az esélye, hogy felnőttként majd kipróbáljuk a szakmát.
Idejekorán tanuljon meg bánni a gyerek a tűzveszélyes hordókkal.
Manuális rásegítéses markoló.
És a férfiasan tökéletesen csangő szó: DÖMPER.
Útépítős kellékek.
Asszem ez igaziból is tud villogni. A gyerekek kedvenc játékai azok, amik valami extra funkciót is tudnak. Nekem legalábbis azok voltak a kedvenc játékaim.
Útépítő takarító gép. Vagy mi a szösz.
Aszfaltozó úthenger aszfalt csíkkal.
Aszfaltvágó gép vágott aszfalttal.
Bobcat.
Hajóm sosem volt, csak a szomszéd Tamásnak. Egyszer kölcsön is adta… nagy élmény volt játszani vele a kádban.
Lézer.
Sajnos a motorjai nem elemesek a kismotorcsónaknak, de így is jó.
Cross motor, bukósisakos figurával, rámpával, és tűzzel.
Lakóautó, nyitható tetővel, ágyakkal, kempingasztallal.
Nagymotorcsónak.
Ez a ceruzaelemes, vízálló kis propeller, állítható kormánylapáttal kiválóan hajtja körbe-körbe a hajót a kádban. A motor szinte az összes nagyhajó típúsra felszerelhető.
Nem csak cross motor van, hanem Dakaros is.
Tőkesúlyos kishajó. Hajszárítóval jó tempót megy a kádban… és persze a pofon is jó tempóban repül, ha anyu vagy apu meglátja.
Érdekes, kétkerekes görkori.
A nem annyira “való-világ” dínós járműve, ketreccel.
Quad.
Kétéltű jármű. Szörnyen ronda.
Ranch autó.
Kutatós és expedíciós hajó.
A hozzá kapható tengeralattjáróval. Asszem a levegőt a csövön át ki és be lehet fújni, ezzel szabályozva a kádban való emelkedését/süllyedését. 
Egyszemélyes kisbúvár hajó.
Búvár szkafander.
Cápaketrec, hogy a gyerek idejekorán megtanuljon félni a tengerben.
Noé bárkája állatokkal.
Zöldséges bolt. Járművonatkozása a talicskán kívűl nem nagyon van, de érdekességként ide kivánkozott.
Elektromos állatkerti golfkocsi fókával.
Suzuki Samuraira emlékeztető vadász terepjáró, szélesített felnikkel. Imádom.
Fakitermelő traktor, kitermelt fával.
Disznóság.
Takarmánygyűjtő traktor.
Ipari répavágó gép.
Kombájn… vagyis aratógép.
Mobilmedence.
Permetező.
Tejszállíitó vontatmány.
Western kocsi.
Ü-ge-tés.
Lószállító kocsi lópokróccal, terepjáróval, ostorral.
Autómosó, intenzív habzással.
Saját garázs házteteji macskával, hólapáttal, nagynyomású mosóval, stb.
Tuning garázs, autóemelővel, szpoilerekkel, és chiptuning programos laptoppal.
Ezermester autó.
Nemzetközi árufuvarozós kamion.
DHL reklám, hogy a gyerek idejében rászokjon a UPS helyett.
Postás széria.
Kukásautó kétféle kukával. Bennük az a jó, hogy nem reggel ötkor csörtetnek végig az utcán meg a lépcsőházban.
Dácsiás gokart-függő.
Biciklis hotdog árús, hogy a gyereknek idejekorán megjöjjön a kedve a vállalkozáshoz, hogy mire felnő, kellő mértékben csalódhasson a hazai jogszabályokban, amik nem teszik lehetővé, hogy utcán kaját áruljon. Hiába… nem vagyunk egy NewYork.
Kismarkoló.
Autómentő.
Irreálisan szörnyű kinézetű autó.
Autószervíz munkaasztallal, és emelővel.
Playmobil szállító Playmobil teherautó.
Rendőrségi rohamhajó.
Rendőrségi quad.

És akkor már természetesen biciklis rendőr is…
“Getaway car”… vagyis menekülő autó, angol pop-sztárnak öltözött bűnözőkkel, Ferrarira hajazó személygépjárművel.
Rendőrségi hidroplán.Hmmm, ilyen is van.
Rendőrségi iroda a rosszfiúk katalogizálásához, és a gyermekek bürokráciához való hozzászoktatásához.
Tűzoltó készlet, pneumatikus fecskendőkkel.
Egyenesre vágott lóláb lóval, bajszos rendőrnővel.
Baleseti helyszinelős rendőr pakk, VOLVO szerű rendőrautóval.
Szirénázó rendőrmotoros.
Rendőrörs gumibot és kényszerintézkedés kiegészítőkkel, műholdas kapcsolattal, térfigyelő kamerákkal.
Tolvaj banda horgászfelszereléssel. 
S.W.A.T. team helikopterrel, reflektorral, hangosbeszélővel, térképpel?? és akcióba leeresztő motoros acélsodronnyal.
Üldözéstől kipiroslott rendőrnő borostás rablóval, euró játékpénzzel.
Baltás gyilkos tűzoltónak álcázva.
Tűzoltóautó mindenféle könnyen elveszíthető kiegészítővel.
Szirénázni is tud.
Smart rohamkocsi.
Létra.
Utcasöprő jármű.
Hordozható forgalomirányítási kollekció.
Vasúti teheremelő daru.
Távirányítós IC.
Távirányítós tehervonat.
A Playmobil gondol a haszontalan gyerekekre is, akik széttröik, szétszedik, elhagyják a Playmobil játékok alkatrészeit. EZért vasúti kereket külön is lehet kapni. 
Akárcsak külön adó és vevő frekvenciákat, amiket csak bele kell szúrni távirányítóba és a vevőbe.
Óóóh, megint egy űber daru. 
Vasúti jelzőlámpa.
Ezt hogy is hívják? Ütköző?
A készlet szabadon bővítheti… 10 karácsony alatt akár az egész ház és a kert is körberakható vasúti pályával. Gazdagabb családokban ez a szám 3-4 karácsony.
Vasúti átjáró. Ha van autó is az otthoni készletben, szuper baleseteket lehet szimulálni. Kötelező gyakorlat minden fiú gyermek számára.
Megálló is kapható.
Meg teherkocsi.
Meg billenős szeneskocsi. 
Panoráma kocsi is nyitható tolóajtóval. 
Minikopter.
Ha van repülős szállító/cargo doboz…
…akkor van CARGO doboz transzporter és emelőrendszer is…
…és hozzátartozó repülő is.
Search and Rescue helikopter.
“Follow Me” autó.
Kutyaszállító doboz szörnyen elhízott, penészesre mumifikálódott kutyával.
És lószállító alu-cargo-doboz.
És akkor ne feledkezzünk meg a Cargo-portáról sem.
Irányítótorony, ahonnan kis fantáziával kiváló baleseteket lehet levezényelni. 
Arányaiban szerény reptéri terminál. Mozambik-Alsóban van ekkora kb. 
Biznisz jet. 
Turista busz.
Buszmegálló. A lufi kicsit eröltetett.
És a legvégére: gumicsónak, gumi nélkül.
Neked is vannak elmékeid a Playmobilokról, esetleg a Schenk féle koppintásokról. Írjad meg nekünk, örülni fogunk.
Hans Beck, neked pedig köszönjük áldozatos munkádat, és ezt a remek játékot. Nyugodj békében.
_ _ _ _
TETSZETT EZ A CIKK? EZEK IS FOGNAK:
2009. March 15. | 23:50
Hello,
Szeretettel meghívunk 2009 március 20-22. tartó rendezvényünkre az FMH ba, Ahol többeközt megemlékezünk Hans Beck úrról is. info az oldalon
Üdv Albert