A könyvelőtől jövök el éppen, amikor az utca végén meglátok egy furcsa, szokatlan, dobozszerű autót. Kivehetetlen a típusa, de egyértelműen látszik, hogy valami különlegesség.

Beletaposok a gázba, legnagyobb mázlimra még éppen utolérem egy piros lámpánál… mi több, pont mellé kerülök. Elsőre elektromos golfkocsinak tűnik, de aztán látszik, hogy annál komolyabb szerkezet. Nagyobb kerekek, maszkulin orr, masszív test.

A kormány mögött egy 50-es pali, szájából lóg ki a cigi. Ablak leteker, kérdezem, hogy mi ez? Mondja hogy elektromos autó, amerikai. Mondom, írnék róla… pattan ki, ad egy névjegyet, a lámpa már vált is, indulni kell. Abban maradunk, hogy keresni fogom.

Valahogy így festett akkor is…

Otthon megtudom, hogy Czeke Attilával találkoztam, aki civilben egy biztonságtechnikai cég feje. A honlapból kiderül, hogy ez a fő vonal… míg az elektromos autók értékesítése a mellékvágány a „portfólióban”.

Egy héttel később, reggel találkozunk a Margit-szigeten. Ekkor már tudom, hogy amit tesztelünk, kategóriáját tekintve egy NEV (Neighbourhood Electric Vehicle), vagyis szabad magyar fordításban Környékjáró Elektromos Jármű. De már röpül is a másik hárombetűs: G.E.M. CAR, vagyis Global Electric Motorcars.

Rövid beszélgetésbe elegyedünk, miközben stíröljük a gépet.

Az első kérdésem nyilvánvaló: miért mászkál valaki elektromos autóval Budapesten?

A válasz prózai. Attila elmeséli, hogy vett egy autót, és amikor 15 literes fogyasztást produkált, akkor ideges lett. Vett egy másikat, dízelt, mert azt mondták hogy 8 litert fog fogyasztani a városban. Az 11-et fogyasztott, és akkor megint ideges lett.

KLIKKELJED & HALLGASSAD: [audio:http://stipistop.com/blog/wp-content/uploads/2008/06/a-prozai-ok1.mp3]

Elkezdett keresni elektromos autót, de csak „ígérvényeket” talált, aztán belebotlott a GEM CAR-ba, akiknek utcai, menetkész, azonnal megvásárolható autói voltak.

És mi most itt állunk, nem egy ígérvénnyel, hanem egy életképesnek tűnő közlekedési eszközzel, és mindjárt ki is próbálhatjuk.

De akarnánk –e? Attila még a beszélgetés elején elmondja, hogy óriási élmény vele autózni a városban. Megtapsolják, gratulálnak neki… a villamosra várakozó emberek egyszerre fordulnak utána. „Én már szinte függő vagyok. Ha nem tudok ezzel az autóval menni a munkahelyemre, akkor nem érzem jól magam, aznap rossz napom van”-mondja.

KLIKKELJED & HALLGASSAD:
[audio:http://stipistop.com/blog/wp-content/uploads/2008/06/hatalmas-elmeny-a-varosban.mp3]

Oké, de ezt mégis csak a GEMCAR ügyvezetője mondja. Fenntartás, fenntartás!

Slusszkulcs elfordít, HI és LOW fokozat közül a nyilvánvalóba kapcsolunk, és lenyomjuk a pedált. Lassan, mert ki kell állnunk a parkoló autók sorából.

Reverse, DriveLow, DriveHigh. Egyszerű de szép műszeróra.

Az erő jól adagolható, bár hirtelen érkezik. A minta azonban megvan a Vidámpark dodzsem pályájáról, hamar meg lehet szokni. Ami elsőre feltűnik, hogy rengeteget kell tekerni a kormányon. Ez nem zavaró különösebben, sőt: később hasznunkra válik, mert a fordulóköre ezáltal olyan kicsi, hogy jelzőt se találok rá. Nagyon kicsi.

Az arányok érzékeltetése miatt bementünk a kaszinóba is…

Ahogy a visszapillantó tükörben megy össze Attila kontúrja, úgy hasal egyre jobban a gázpedál. Jól és határozottan húz… 48kmh környékéig. A villamosvezetői életérzést üzembiztosan produkálja, NERD kollégámmal azonnal beleszeretünk a hangjába.

A mechanika valahol az ötvenes határnál tilt le, de tök őszintén, ez éppen elég. Később a városban is igazolja magát, hogy többre tényleg nincs szükség. Dugóban semmilyen hátránnyal nem küzd, de a vasárnapi lazaságban is tökéletesen elegendő a 40-50 kilóméteres krúzing szpíd.

A szigeten és a belvárosban is valóban mindenki minket bámul, az OTP Bank parkolási főfelügyelőjétől, a gyalogosokon át, a szigeten edző versenybiciklistán keresztül. Utóbbi ahogy elsuhan mellettünk, utánunk kiabál: “..mi a szar ez?“. Egy őszinte pillanat. Szeretjük.

Csányi Sándor Mercedesenek helyére vigyáz az OTP-s ajtonálló, de azért megbámul minket.

A duda meglepően hangos és határozott, a fék jól fog.

Közben gyorsan kihúzom magam az anyósülésen, mert eszembe jut egy marketing fogalom: a „felhasználói kép”. Angolul „user image”. Ez minden terméknek van, és az adott termék tipikus felhasználói alakítják. Elég csak a zöldséges Mercire gondolni negatív példaként, vagy pozitívként a Hummer-re, aminek mint tudjuk, nem tett rosszat, hogy Schwarzenegger ezzel járt a kölökért suliba.

A GEM CAR felhasználói képe 2006 júliusában változott meg gyökeresen, a G8 csúcstalálkozón. Ezen ugyanis minden prominens állami vezető ilyen elektromos autót kapott a feneke alá, így ilyennel furikázott egyebek mellett Putyin és Bush is. Szóval majdnem olyan büszkeség GEMCAR-ban utazni, mint mondjuk az elnöki páncélautóban. Mondom: majdnem…

Az autón nincs rendszám, tehát adódik a kérdés: mi van, ha jön a Gólem? (gólem=rendőr)
-„Az egyéves tapasztalat, hogy mosolyogva, kedvesen fogadják. Ha onnan indulunk ki, hogy mi az emberi hozzáállásuk, akkor elfogadóak, barátságosak. Ha hivatali utasítást követnek, akkor lehetnek kötekedők, de ez az autó hivatalosan megfelel az előírásoknak. Moped, tehát egyelőre nem kell rá rendszám.”

Oké, de mi van a személyszállítással? Hiszen két ülésről beszélünk. A válasz szeretnivaló:
-„A mopeden nem szabad személyt szállítani, mopedben viszont nincs szabályozva… ez tehát lehet jogi kibúvó, de én zömében egyedül használom, így számomra ez a kérdés nem kérdés.”

KLIKKELJED & HALLGASSAD:
[audio:http://stipistop.com/blog/wp-content/uploads/2008/06/mi-van-ha-jon-a-golem.mp3]

Az igazsághoz tartozik, hogy miközben autózunk, állandóan ott a félelem a levegőben: meddig bírja még? A műszerfalon a töltöttséget jelző rublikák lassan fogynak ugyan,de fogynak. Aggasztó az érzés, de Attila megnyugtat. Ha négyszer ekkora akksi lenne benne, akkor is ezen aggódnék… legjobb, ha nem aggódok, felesleges.

Vele egyszer fordult elő, hogy menet közben majdnem teljesen lemerült… akkor egy büféstől kellett áramot kérnie. Ilyen is van, de nagyon ritka.

Szóval hogy kéne –e?
Ez egy abszolút életképes közlekedési forma, nem is gondolkodnánk, hogy mással közlekedjünk a városban. Mind a parkolás mind a fogyasztás miatt. Talán csak annyi, hogy a hecc kedvéért Carabinieri festéssel kérnénk, meg dupla ekkora akksival.

“Ajtóval”, és ajtó nélkül

A parlamenti dolgozók számára 50db ilyen kéne a városi ingázásokhoz. Mutassanak példát.

A Segway túravezetőbe belefulladt a szó. A csoportjába szintén. Elektrik all stars…

Így fest, ha beugrik az ember a NewYorkerbe vásárolni. Robógó… tehát akár így is szabad.

Ez volna a motor. Az újakban már a kerékagyba van integrálva a hajtómű.

Csak szabályosan…

Bőven van hely a puritán kabinban.

Ilyen, amikor nyitva a motorháztető.

Ne nagyon akard szerelgetni, ha nincs elektroműszerészi végzettséged.

Daimler Chrysler az anyukája.

AZ ADATOK
Normál konnektorról 4-6 óra altt feltölthető!
50 km-t tud megtenni egy feltöltéssel (hagyományos ólom akkumulátorokkal).
Csúcssebessége 50kmh elektronikusan leszabályozva.
Két személyes.
A tesztelt modell extra felszerelése a két levehető, összehajtogatható ajtó.
A csomagtartó nem tudom hány literes, de tök jól használható.

A JOGI RÉSZ
Inkább hagyjuk, hogy elmesélje Attila… saját magyarhangján. Ez a rész érdekes lesz a mopedautósoknak is. Lényegében kiderül belőle, hogy Attila az Isten Ökle számukra, pedig nem is tudnak róla.

[audio:http://stipistop.com/blog/wp-content/uploads/2008/06/forgalombahelyezesi-sztori.mp3]

AZ ÁR
A végére marad a fájó valóság… mire amerikából pestre kerül a kis négykerekű, az ára 1.8 millióig kúszik fel. Ha viszont a legmodernebb akkura vágyunk (ezzel akár 200 km-t is meg lehet tenni) újabb 2.000.000 forintunkra lesz szükség.

LINKEK:
Czeke Attila biztonságtechnikai cégének honlapja: www.ccrass.hu
A GEMCAR honlapja: www.gemcar.hu

UTÓIRAT
Van amire nem kaptál választ a cikkből? Ideges vagy? Írd meg, és pótoljuk.

A pedálos autóknál maradva íme a spektrum másik vége. Az Audi 2007-es gyöngyszeme, egy Auto Union Type C. Néhány adat a fontosabbak közül:

900 önálló alkatrész.
Alumínium karosszéria.
2:1arány, hogy akár 1.35 méteres magasságú gyerkőcök is vezethessék.
Hidraulikus féktárcsák.
Különleges bőr kárpitozás.
Az Audi legjobb mérnökeinek munkaórái.
7 sebességes váltó.
999 darabos limitált széria.
Kivehető versenykormány.

Az autó prototípusát elsőként 2006ban, a Párizsi Autószalonon mutatták be. A közönség már itt oda volt érte, annyira, hogy számtalan vevő ott helyben meg akarta vásárolni a kiállított példányt.

Bevallom őszintén, nem fórumozok. A Stipistop.com főszerkesztőjeként ez akár ciki is lehetne. Nem tudom hogy az -e, de lehetne.

Lényeg a lényeg, tegnap kaptunk ATTIM3tól egy linket egy Index fórumhoz, ami a régi pedálos autóknak szenteli figyelmét. Soha nem hallottam még erről a fórumról, pedig imádom a pedálos autókat.

Namost ezen az oldalon bizonyos Embecska ilyen pedálosok felújításával, vagy ha úgy tetszik: öregbítésével foglalkozik. Egyik legújabb munkájáról inkább nem írok semmi okosat, hanem közreadom, ahogy ő tette a fórumon. Idézem:
“íme a rat-look moszkvics az USA-ból:) tetőcsomi végül nem lett. hátulja is ültetve van csak nem annyira (már a lemeznyúlványon fut át a tengely mégse elég még) na milyen?:)))”

Embecska néha el is adja az általa kreált pedálos autókat. Szerintem annyira művésziek, hogy én most azonnal vennék egyet a falamra.

Ha akartok vele dumálni, az alábbi e-mail címen eléritek: embecska@freemail.hu

Az indexes Pedálos Moszkvics fórumot itt találjátok.

Benedict Radcliffe egyetlen fotóval véste bele magát szívünkbe… örök időkre. Épp tegnap jelent megy egy polaroid a frontoldalon a BMW ART sorozatáról. Ebben arról panaszkodtam, hogy miért kell közepesen jó művészekkel összepacsmagolni BMW-ket, hogy aztán múzeumokban töltsék hátralevő életüket. De nem csak hogy ez, hanem az is, hogy az így megfestett BMW-k zöme elég szarul is néz ki. Tisztelet a kivételnek.

Benedict-et soha nem kereste meg a BMW, hogy legyen a művészük. Ő pedig valószínűleg soha nem is vágyott erre. Helyette vett egy régi BMW motorháztetőt, “rácsepegtette” Marilyn Monroe arcképét, és feltette az I-re a pontot… a BMW emblémát helyezte Marilyn anyajegye helyére.

Nem is tudok mit mondani. Imádom.

Mindez nem egy átlagos művész egyetlen nagy húzása. Tanulmányozva többi munkáját sem kell csalódnia senkinek. A motorizációt gyakran témájául választó Radcliffe munkáiból szemezgettem. Íme:

Subaru Impreza P1-es 10mm-es acél huzalból. A hegesztések varratait csiszolással tüntették el, hófehér festést kapott… ezzel éri el a becsapós photoshop illúziót.

Na ugye… nem photoshop.

Időfutamokra szánt tandem bringa szponzor logoval. A váza mattfeketére festve, u.n. doboz acélból.

Nyilván nem dobozacél… angolul Box section steel. Acélipari ismereteim hiányában képtelen vagyok lefordítani, de szép.

Két darab 4-es Golf összeillesztve… a varrások kívül és belül is észrevehetetlenek. Imádom ezt is.

Ugyanaz belülről.

Ugyanaz a varázslat előtt.

Egy szálloda bárjának egyik dísze. Nagyon vad.

Nyilvánvaló a művész zenei ízlése… The Beastie Boys.

Honda Cub 90 Limo.

Az ikonikus: Kawasaki a falra.

A művész oldalának linkje: http://www.benedictradcliffe.co.uk/

Köztudomású, hogy a Japánok imádják az automatákat. Még használt bugyi automata, és tojás automata is van náluk, a többi őrültségről említést sem téve. És mivel a Smart most kezdi el hivatalosan is értékesíteni kisautóit az országban, nem kellett sok reklámagy hozzá, hogy kitalálják a Smart automatát.

Óriási sikernek tűnik; rengeteg helyen felbukkantak fotók és írások az ötletről.

Okosan kidolgozott “hirdetésről” van szó, a rendszer a következő: A forgalmas Shiyuba vonatállomáson egy túlméretezett, de Japán viszonyok közt még éppen hihető méretű automata várja 20.000 dollárodat, hogy cserébe kabrió és kupé változat közül választhass.

Természetesen nem tudod megvenni az autót, ám ha megnyomod a két típus valamelyik gombját, a gép kidob egy reklámdobozt, amiben részletes tájékoztatót találsz az adott modellről, valamint a kapsz egy halom színes Smart matricát… ami a második kedvenc hülyesége Japánnak.

Czikmántory Péterrel (Cziky) és Fényi Sándorral, a Pedicab két tulajdonosával 11:00-re beszélünk meg találkozót központi garázsukba, az Izabella utcába. Pontosan érkezünk, néhány bringa már kint áll a ház előtt. Meglepődünk, mert igazi garázsra számítunk, helyette egy pincében találjuk magunkat.

Odalent jótékony hűvösség az uralkodó, és ez jó… az erős doh szag kevésbé. Kiderül, hogy a beköltözés után tört el két víznyomócső. Pech. A csövek azóta rendben vannak, a pince szárad, és a szag is megszűnik hamarosan. A hangulat már már művészies… mintha egy filmes jelenet berendezését látnánk.

A tér hatalmas, könnyen el is lehetne benne tévedni. Már épül a ridereknek az öltöző, és a zuhany. A cég agya a főbejárat melletti nagyobb szobában kapott helyet; ha úgy tetszik, ez a PEDICAB Controll Room. Ide futnak be a megrendelések, innen irányítják majd a hamarosan 20 darabosra bővülő flottát.

Látva a házilag összerakott felhajtót, amivel a pincéből az utcára varázsolják a járgányokat, összemosolygunk Nerddel. Ciki, de valószínűleg soha eszünkbe nem jutott volna ez az okos szerkezet. A fiúk egy teljesen reménytelen pincéből csináltak egy tökéletesen használható garázst.

Kiderül, hogy az egyik riksán saját fejlesztésű hifi rendszer van. Mi választhatjuk ki, hogy milyen stílust akarunk az útra. Közben a háttérben a „garázsmester” beindítja a kis elektromotort, az felpörög, jelezve egy újabb riksa felszínre emelését.

Klikk az interaktív tartalom PLAY gombjára:

Gép ide vagy oda, a riksák kihordása kétemberes meló. A gép felhúzza, a benti ember megtartja, majd kiemeli a kallantyút., a kinti ember kihúzza a bringát.

Lassan mindenki kész az indulásra. Cziky fog tekerni, Sanyi jön mögöttünk egy másik bringával.

Megállapodunk uticélunkban is… egy kis kávézó a Várban… a Táncsics Mihály utcában. A desztináció nem véletlen. Akarjuk látni, hogy mi történik a Lánchídon, ha elfoglalja a sávot a riksa, és hogy miként birkózunk meg a kaptatóval két ember plusz a riksa súlyának várhegyre történő felizzadása során.

Három sebesség elől, hét hátul… mind a 21 rendelkezésre áll amikor elindulunk. Pár tekerés, és máris az Andrássyn vagyunk. Kapunk jópár mosolygós tekintetet, az autósok meglepően elnézőek velünk. Kissé bizonytalanul ülünk, kiszolgáltatva sofőrünk néhol vakmerőnek tűnő irányváltásainak, de Cziky-től menet közben megtudjuk: San Diegoban volt rider, és ott nagyon belejött a tekerésbe. Hamar megszűnik az aggodalmunk, tényleg nagyon érzi a gépet.

Megérkezünk a Roosevelt térre, ahol a Four Seasons előtt egy – a miénkhez hasonlóan sárga jármű mellett – gyors fotózást tartunk. Neki van arab rendszáma is, de mégsem irigyeljük tőle a v8-ast; köszönjük, nagyon kellemesen érezzük magunkat a riksánkban.

Irány a Lánchíd. Na az autósoknak nem sok vizét zavarjuk, merthogy kiderül: a járdán hajtunk át. Így legalább látjuk a hömpölygő Dunát. A friss dunai szellő jót tesz a döglesztő melegben. A gyalogosok is élveznék, de nekik most arra kell koncentrálniuk, hogy elférjenek a bringánk mellett. Elférnek. Még egy babakocsi is elfér, egyedül a bringásoknak kell résen lenniük… de őket aztán tényleg nem zavarjuk.

A lánchídon átkelve próbáljuk kitalálni, hogy mi is az elvárás a most jelentkező riderektől, és hogy mennyiért lehet majd Pedicab-et bérelni. A választ a hol mögöttünk, hol mellettünk tekerő Sanyi adja meg.

Klikk az interaktív tartalom PLAY gombjára:

Megérkezünk az alagúthoz, a kaptatónk aljához. Rövid pihenőt kell tartanunk, Cziky már rendesen leizzadt. Nem is baj, felajánljuk, hogy átvesszük a volánt; legalább megtudjuk, mire is számíthat, aki beáll hozzájuk tekerni.

Én vágom nyeregbe magamat elsőként. Teljesen beteg érzés, hogy ülök egy biciklin, de nem a biciklis mozgást produkálja alattam a gép. Kanyarodok jobbra, és bár tudom hogy nem kell, mégis várnám a bedőlést. Semmi. Mindegy… nekiállok tekerni. Legalsó fokozatban vagyok, elindulunk,

Olyan, mintha minden tekerésem után löknének a fiúk egyet a kocsin, de hátranézek… kiderül hogy nem. A saját lendület az, ami a hajtás után is “lökő” érzést ad. Nagyon hamar kimerülök, végül is újságíró vagyok, nem rider. De érzem azt is, hogy ha ráéreznék a technikára, hamar bele tudnék jönni.

NERD a hátam mögött ül, és rögzíti az élményt.
Aztán ő is kipróbálja, ő is beleizzad, de azért nagyon élvezi.

Eszünkbe jut, hogy mi van a konkurenciával. Nagyon szimpatikus választ kapunk. Cziky azt mondja, hogy nagyon szeretnék hogy amikor majd megjelenik a konkurencia, minimum olyan jók legyenek mint ők, sőt jobbak. Hogy ne legyen az mint Londonban, ahol ma már több mint 400 bringa fut, amit 350 bevándorló hajt. Annyira felhígult a piac, hogy van aki már egy doboz cigiért elvisz… iszonyú béna tákolmányokon. Ezt ki szeretnék kerülni – teszi hozzá.

És a rendőrök? Tapsolnak és mosolyognak. Egyelőre nem piszkálják őket, de ez azért is lehet, mert minden rider alapos oktatást kap, mielőtt az utcára mehet, és mert nagyon figyelnek rá, hogy a szabályok betartásával közlekedjenek.

Közben megérkezünk a Táncsics Mihály 12 alá, beparkolunk a kávézó hűvös árkádjába.

NERD kollégámmal kérünk két sört, kapunk egy harmadikat is ajándékba a felszolgáló lánytól. A fiúk szolgálatban vannak, vizet isznak. Hiába… a szabály az szabály.

Klikk az interaktív tartalom PLAY gombjára:

Elkezdünk beszélgetni, érdekel minket, hogy honnan az ötlet.

8 éve jött a pesti riksa cég gondolata, de akkor úgy döntöttek, nem vágnak bele. A város akkor nem volt alkalmas a riksák fogadására… mondják.

Közben kiderül, hogy Cziky egy Sensei… vagyis mester. Munka után rohan a tatamira, ahol vagy 60 gyerek tanul dzsúdózni a szárnyai alatt. Sanyinak meg van egy 6 éves fia… mindkét információ meglep, mert két fiatal, „mitszámít” lelkesedésű palit látok, miközben nagyon is „számít”. Felelősségteljes srácok, akik egy felelősségteljes céget akarnak építeni.

Elindulunk vissza, mondanom sem kell, hogy a lefele út jóval könnyedebben megy. Hamar rájövünk a technikára. Néhány nagyobb tekerést váltanak a hosszabb gurulások.

Még megállunk az Opera mögött, ahol rálelünk az ÖLTÖZŐ nevű boltra. Fiatal hazai ruhatervezők üzlete ez… találunk is két nem teljesen önként jelentkező fiatal ruhatervező kinézetű lányt, akik hajlandóak kipróbálni egy körre a riksát. Mégse csak mi mondjuk, hogy jó, hanem az utca embere is. Kissé kelletlenül, de rábeszélhetőek. Távollétükben felpróbálok egy magzattal díszített felsőt… nem áll rosszul.

Visszajönnek, mosolyognak. Tetszik nekik, és rögtön szorgalmasan sorolják az ötleteket, hogy mit kéne még. Kéne például hűtött Labello, és Bacardi. A fiúkon látom, hogy ez őket is meglepi.

Klikk az interaktív tartalom PLAY gombjára:

Visszaülünk, visszatérünk a Garázsba… lövünk még két portré fotót, aztán elköszönünk.

Czikmántory Péter:

Fényi Sándor:

Jó nap volt, nagy élmény. A Pedicabből avétosnak tűnik minden más, a városi bóklászókra specializálódott szolgáltatás, így a lovaskocsizás, a nyitott tetejű de borzalmasan büdös városnéző busz, a Segway túra, a bringás túra… szóval tényleg minden.

Ami a legjobb, hogy bár a PEDICAB elsősorban a turistákból fog megélni, mégis egy nagyon magyar céget kap a város személyükben. Olyat, ami megfizethető élményt jelent egy hétköznapi este feldobására. Olyan, ami Pesties lesz, annak ellenére, hogy a kocsijaik Amerikából érkeztek.

Írom a cikket, és közben fél aggyal máris azon töprengek, hova vigyem a csajomat Lover’s Tour-ra, és hogy közben milyen zene szóljon. Legyen az Állatkert? Vagy inkább a Margitsziget? Megfogott a dolog. Próbáljátok ki ti is.

HOGY IS VOLT EZ?
A riksa három fontos fejlődési lépcsőn ment keresztül. Annak idején a státusz igazi szimbóluma volt a két ember által rudakon hurcolt üvegkalitkában utazni. Az azonban hamar kiderült, hogy ez rohadt fárasztó dolog, ezért okosan kitalálták a „dobozra szerelt kerék funkcióját. Ezzel már csak egy szolgára volt szükség, hagyva a másikat, hogy elkészíthesse az Úr vagy Nagyasszony fürdővizét. A gazdaságosság már akkor szempont volt. Nem véletlen, hogy a riksa fejlődése ezen a pontons sem állt meg… jött a kerékpáros verzió, majd a motoros, és legutóbb az elektromos hajtású.

Aki szeretne jobban elmerülni a részletekben, látogassa meg a Wikipedia riksákról szóló oldalát.

TECHNIKAI ADATOK
Nem sokat írhatunk. Ami fontos: van benne biztonsági öv. Nagyon merev, masszív jószág… hiszen amerikai. Van benne zene, ami aránylag megbízhatóan nyújt aránylag jó hangminőséget. Az audiófilek azért nem lesznek elájulva. 21 sebesség. Hátul tárcsafék. Fej felett nap és eső ellen védő tető.

A CIKKBEN SZEREPLŐ LINKEK
www.pedicab.hu
www.pedicab.com

A CIKKBEN SZEREPLŐ SZEMÉLYEK
Fényi Sándor – Pedicab tulajdonos
Czykmántori Péter – Pedicab tulajdonos
Szumega Péter (NERD) – fotó
Szilágyi Misi – szöveg

A CIKKBEN SZEREPLŐ FOTÓKAT…
…te is használhatod saját cikkedhez. Ha eredeti méretben szeretnéd őket, elküldjük neked. Annyit kérünk, hogy jelölj meg minket forrásként. Kössz.

Schumachert sosem érdekelték a statisztikák, sem az autósport történelmi mérföldkövei. Inkább a jelenre és a nyerésre fókuszált. 52-ik versenygyőzelme után nyilatkozta: “…a statisztikákat majd akkor élvezem igazán, ha visszavonulok. Karosszékben, szivarral és sörrel a kezemben kellemes emlékeket fognak ébreszteni bennem.”

Ezt mondják róla, és ezt mondja ő maga is. Persze nem arra érdemes figyelni, amit a másik mond, hanem amit csinál. Éppen ez indított rövid nyomozásra, miután újra megnéztem a napokban Schumacher 2000-es, Olasz Nagydíj győzelme után készült interjút.

Amikor a riporter emlékezteti őt, hogy ez 42-ik győzelme, amivel beállította a megdönthetetlennek hitt Ayrton Senna féle korábbi rekordot, Michael-nál eltörik a mécses.

Az jutott az eszembe, milyen jó lenne tudni, hogy mit jelentett Michael-nek Senna. Vajon azért sírta -e el magát, mert annyira szerette a brazil pilótát? Esetleg példaképe volt, és egyszerűen nem gondolta, hogy egyszer majd nála is jobb lesz. Vagy valami más, prózaibb oka lehetett?

Biztos választ nem találtam, de néhány érdekes momentumot igen. Ebből töredékesen ugyan, de kirajzolódik valami, ami közelebb vihet bennünket a válaszhoz.

Senna az egyik legérdekesebb karaktere volt a Forma 1-nek. Nagyon kiegyensúlyozott, végletekig koncentrált, az első helyért mindenre képes versenyző. Egyetlen példát említek, pedig mondhatnék vagy 20-at.

1992-ben Eric Comas balesetet szenved az időmérőn, éppen Senna autója előtt. A modernkori forma 1-es versenyeken alig tudok példát említeni, ahol megtörtént volna az, ami ezen a versenyen. Senna a balesetet látva azonnal megállt a pálya közepén, és elsőként rohant a sérült pilóta mentésére. Finoman szólva is szokatlan.

Na de vissza Schumacherhez. Mit jelenthetett neki Senna? Jelentett -e egyáltalán valamit?

Schumi fiatalon kezdte a versenyzést, 22 volt, mikor 91-ben bemutatkozhatott a Belga Nagydíjon. Senna ekkor már 7 éve F1 pilóta volt. Ez tehát at jelenti, hogy a néhány évvel korábban még igazi tinédzser Schumacher példaképe is lehetett volna… de ezt ezen a ponton még nem tudjuk.

Annyit tudunk csak, hogy 94-es haláláig majdnem 4 szezont töltöttek egymás ellenfeleiként a pályán. A Youtube, minden mozgóképek aranybányája azonban nem túl kegyes azokhoz, akik Senna/Schumacher videókra vadásznak. Az egyetlen használható videó egy koccanásukat örökíti meg, amely Senna kiesését eredményezte. Nem ez az érdekes benne, hanem ahogy Senna a fiatal pilótával szót vált az eset után.

Vajon mi hangzott el kettejük közt abban a néhány másodpercben? A gesztusokból, és abból a néhány szóból megint nagyon érdekes viszonyra, de legalábbis egy érdekes Sennára lehet következtetni. Ahelyett hogy bemosott volna egyet a fiatal vakarcsnak, megőrizte dühét magának. Uralkodott érzésein.

Ez volt az a videó, amiből úgy éreztem, kellett hogy legyen valami nagyon mély tisztelet Schumiban, amit Senna iránt egyszerűen éreznie kellett. Talán azért mondom, hogy “kellett”, mert én magam sem tudnék másképp érezni iránta egy ilyen beszélgetés után. Hülyeség?

Az utolsó videó megerősít feltételezéseimben. Schumacher példaképének tekintette Senna-t, és bizony, az a sírás az első videóban valószínűleg ennek a ténynek is szólt. Erről mesél az Imolai baleset kapcsán:

A nap végén Schumacher is csak ember, neki is van példaképe, és ő is elbőgi magát, ha úgy alakul az élet. Hogy az ominózus sírás valóban az, aminek ez az írás próbálja beállítani, talán csak ő tudja megmondani. Ha lesz rá alkalmunk, meg is kérdezzük tőle.